Duffek Mihály

Fagottművész



Közelgő esemény:
30. Mini Fesztivál, Várkert Bazár
2017. október 9-15. 

Fagottművész

Gyerekkoromban azt olvastam egy mesekönyvben a fagottról, hogy az egy olyan hangszer, amely ha megszólal bársonyos, meleg hangján, arra mindenki odafigyel. Később vált világossá, hogy a figyelem felkeltése sokkal inkább az előadó személyén múlik, sem mint a közvetítő instrumentumon. Valahogy úgy történhet mindez, ahogyan P. Picasso fogalmaz: „Vannak festők, akik a Napot sárga folttá alakítják át. És vannak mások, akik Nappá alakítanak át egy sárga foltot.” Szólistaként, kamaraművészként, és zenekari muzsikusként is arra törekszem, hogy a kottafejek „fekete foltjai” a szerzők szándéka szerint, és saját elképzeléseim együttes átgondolása révén váljanak élővé egy-egy zenemű megszólaltatása során.
Szívesen kísérletezek újszerű hangszertechnikákkal, saját fagottművek írásával, illetve más szerzők műveinek fagottra átírásával is. Hiszem, hogy egy előadóművész kiteljesedésének legszínesebb formája, ha a megszokott lehetőségek mellett, maga is igyekszik saját hangszerének hangját mindezekkel még személyesebbé tenni.

Tanár

Egy felelős tanító általános hivatástudatát illetően az alábbi, Aurobindo-tól származó gondolatokat tartom megszívlelendőnek: „A bölcs Tanító sokkal inkább felébreszteni akar, mint utasítani; a képességek és tapasztalatok növekedését célozza, természetes folyamat és szabad kinyílás által. A módszert segítségként, használható eszközként, sem pedig előírt formulaként vagy rögzült rutinként adja a kezünkbe.” Fontos cél számomra, hogy növendékeim az alapvető hangszertechnikai tudás elsajátítása mellett kreatív, a tudásukra bátran építkező, és mindezt önállóan alkalmazni képes egyéniségekké válva fejezzék be egyetemi tanulmányaikat. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán 2009 óta tartó oktatói tevékenységemben igyekszem ebben minden tőlem telhető támogatást megadni tanítványaimnak, mint ahogyan tanuló éveim során én magam is megkaptam mindezt saját mestereimtől.

2017 Duffek Mihály - email: mihaly.duffek@gmail.com